Aki szót mert emelni a Rákosi-korszak idején a kulákok mellett, az gyakorlatilag a halál fia volt. A rendszer nyilvánvalóvá tette, hogy kit tekint ellenségének, s ezen semmiféle emberiességi vagy éppenséggel jogi szempont nem változtatott. Egy jánoshalmai ügyvéd azonban úgy döntött, mindenképpen az emberiesség és a jog útját járja. Nem csak a kulákperekben, a forradalom idején is. Történjék bármi.
Szobonya Zoltánt 1958. szeptember 29-én kivégezték. A kádári megtorlás áldozata lett. Talán elkerülhette volna a halált, s most két lánya, Szobonya Csilla és Szobonya Tünde is ezt mondja. Úgy tudják, édesapjukat be akarta szervezni a hatóság, de Szobonya Zoltán nem vállalta a besúgók dicstelen, piszkos életét, inkább belenyugodott a halálos ítéletbe, már ha bele lehet ebbe nyugodni egyáltalán. Szobonya Zoltánt, az ügyvédet nagyon nem szerette a pártállami rendszer. Már évekkel korábban is azon a vékony mezsgyén járt, ahol csak centik választották el a bebörtönzéstől, de talán egy akasztófával végződő, koholt pertől is…
Veszélyes misszió
Szobonya Zoltán 1909-ben született Jánoshalmán, polgári családban. Debrecenben végezte a jogi egyetemet, majd a közigazgatásban dolgozott, Zomborban alispáni titkár volt, Baján pedig főszolgabíró. 1943-ban hívták be katonának, az orosz fronton harcolt, s 1947-ben került haza a hadifogságból. Igazolták, járási főjegyző lett. De következett az 1948-as esztendő, vagyis az egyházi iskolák államosításának ideje, s ekkor figyeltek fel Rákosiék Szobonya Zoltánra. Mert Jánoshalmán mint járási főjegyző és az illetékes bizottság elnöke az egyházi iskolák államosítása ellen szavazott. Egyedül, ráadásul nyílt voksoláson. Olcsón úszta meg, csak annyi történt, hogy ki kellett lépnie a közszolgálatból. Így került az ügyvédi pályára. Jánoshalmán kezdte az ügyvédi munkát, s ettől kezdve szinte folyamatosan veszélyben élt. Ugyanis azokat az egyszerű embereket képviselte a törvény előtt, akiket a rendszer ki akart telepíteni, akiktől el akarta venni a földjüket, valamint akiket kuláknak bélyegzett. Nyilvánvalóan már figyelte a hatóság az ügyvédet, hisz szembefordult a pártállami rendszer nagy vidék- és társadalomátalakító programjával. Ráadásul ismert és népszerű lett szűkebb-tágabb környezetében. Jánoshalmán és a falujában, Mélykúton is csak úgy beszéltek róla, hogy „a doktor úr, a mi jó apánk”. Nem sokkal később egy titkos ÁVH-s dokumentum meg is jegyezte figyelmeztetőleg, hogy Szobonya ügyvédet a kulákok védőszentjének tartják az emberek.
Hát persze. Csak Mélykúton 350 családot mentett meg a kitelepítéstől… Szobonya Csilla most azt mondja, a rendszer nem talált fogást az édesapján. Végül 1952-ben elfogyott a rezsim türelme, és Szobonya Zoltán ellen eljárást kezdeményezett a hatóság, mondván, nagyobb súlyú malacot vett a megengedettnél… Kitelepítették Dunavecsére. Ha a felesége és az akkor még egészen kicsi lánya, Csilla látni akarta, majd egy teljes napot kellett vonatozniuk. Az 1953-as enyhüléssel visszakerülhetett a családjához Mélykútra, ahol Csilla asszony emlékei szerint minden a régi kerékvágásban folyt tovább. Időnként olyan sokan várták az ügyvédet, hogy a háza udvarát is megtöltötték az emberek. Szobonya Zoltán az idős, bajba jutott parasztoknak sokszor a perköltséget és az illetékbélyeget is maga fizette.
Jöttek a tankok
Veszélyes misszió
Szobonya Zoltán 1909-ben született Jánoshalmán, polgári családban. Debrecenben végezte a jogi egyetemet, majd a közigazgatásban dolgozott, Zomborban alispáni titkár volt, Baján pedig főszolgabíró. 1943-ban hívták be katonának, az orosz fronton harcolt, s 1947-ben került haza a hadifogságból. Igazolták, járási főjegyző lett. De következett az 1948-as esztendő, vagyis az egyházi iskolák államosításának ideje, s ekkor figyeltek fel Rákosiék Szobonya Zoltánra. Mert Jánoshalmán mint járási főjegyző és az illetékes bizottság elnöke az egyházi iskolák államosítása ellen szavazott. Egyedül, ráadásul nyílt voksoláson. Olcsón úszta meg, csak annyi történt, hogy ki kellett lépnie a közszolgálatból. Így került az ügyvédi pályára. Jánoshalmán kezdte az ügyvédi munkát, s ettől kezdve szinte folyamatosan veszélyben élt. Ugyanis azokat az egyszerű embereket képviselte a törvény előtt, akiket a rendszer ki akart telepíteni, akiktől el akarta venni a földjüket, valamint akiket kuláknak bélyegzett. Nyilvánvalóan már figyelte a hatóság az ügyvédet, hisz szembefordult a pártállami rendszer nagy vidék- és társadalomátalakító programjával. Ráadásul ismert és népszerű lett szűkebb-tágabb környezetében. Jánoshalmán és a falujában, Mélykúton is csak úgy beszéltek róla, hogy „a doktor úr, a mi jó apánk”. Nem sokkal később egy titkos ÁVH-s dokumentum meg is jegyezte figyelmeztetőleg, hogy Szobonya ügyvédet a kulákok védőszentjének tartják az emberek.
Hát persze. Csak Mélykúton 350 családot mentett meg a kitelepítéstől… Szobonya Csilla most azt mondja, a rendszer nem talált fogást az édesapján. Végül 1952-ben elfogyott a rezsim türelme, és Szobonya Zoltán ellen eljárást kezdeményezett a hatóság, mondván, nagyobb súlyú malacot vett a megengedettnél… Kitelepítették Dunavecsére. Ha a felesége és az akkor még egészen kicsi lánya, Csilla látni akarta, majd egy teljes napot kellett vonatozniuk. Az 1953-as enyhüléssel visszakerülhetett a családjához Mélykútra, ahol Csilla asszony emlékei szerint minden a régi kerékvágásban folyt tovább. Időnként olyan sokan várták az ügyvédet, hogy a háza udvarát is megtöltötték az emberek. Szobonya Zoltán az idős, bajba jutott parasztoknak sokszor a perköltséget és az illetékbélyeget is maga fizette.
Jöttek a tankok
Az ügyvédet energikus embernek, jó szónoknak ismerték Mélykúton és Jánoshalmán is. Itt október 26-án kezdődött a forradalom, de nem ropogtak a fegyverek, ahogy a szomszédos Mélykúton sem. Egyetlen riasztólövés dördült el csupán, ezt a jánoshalmai tüzérlaktanya egyik katonája adta le. Szobonya Zoltánnak az volt a meggyőződése, hogy békejobbot kell nyújtani a pártállami rendszer megtévedt és megtévesztett embereinek is, ne a bosszú vezesse a forradalmat! Szónoklataiban gyakran megjelent ez a gondolat. Mint ahogy a harmadik út eszméje, egy nemzeti, keresztény és szociális Magyarország képe is. Legyen elég most annyi, Szobonya Zoltán a jánoshalmai és mélykúti forradalom vezetője, majd pedig az új közigazgatási rendszer kiépítője lett mindkét településen és járási szinten is. Az általa irányított Forradalmi Bizottság például érvénytelenítette a tagosítást, azaz az erőszakos kolhozosítást, de nem szüntette meg a szövetkezeteket mint intézményeket, csak önkéntessé tette a belépést. Létrehozta a nemzetőrséget, s mindeközben megszervezte hat teherautónyi élelem útra indítását is a budapestiek megsegítésére. Egyébként harc nélkül is zajlott a felkelés. A Forradalmi Bizottság például elfogadott egy olyan programot, amelynek az volt az egyik követelése, hogy hozzák nyilvánosságra a hatóságok az ÁVH-s besúgók listáját! Korán jött, de máig sem teljesülő kérés…
Október 31-én itt is megalakultak az új pártok. Szobonya Zoltán volt az, aki közigazgatási vezetőként irodahelyiséget adott az MSZMP-nek is. Ő egyébként a kisgazdapárt tagja volt.
November 4-én hajnalban a jánoshalmai tüzérlaktanya parancsnoka mozgósított a szovjet támadás hírére. Összesen 180 ember jelentkezett a felhívásra, önként. Fegyvert, felszerelést is kaptak. A laktanyát 16 páncéltörő ágyú védte, a katonák úgy okoskodtak, ha tíznél kevesebb szovjet harckocsi tör rájuk, akkor felveszik a harcot. Szobonya Zoltán nem vett részt a katonai előkészületekben, de tudott róluk, s egyetértett velük. Ám minden másként alakult. A hatalmas túlerőt, valamint az egységes, országos védekezés hiányát látva, aznap délután leszereltek az önkéntesek. Nem volt vérontás. A Jánoshalmára bevonuló szovjet egység parancsnoka köszönetet mondott Szobonya Zoltánnak a nyugalom és a rend megőrzéséért.
Az elszámoltatásnál az ilyesmi persze nem számított. És ott volt Szobonya Zoltán rovott múltja, vagyis a megmentett kitelepítettek, a törvény előtt védett parasztok, kulákok sokasága, nem is beszélve a tagosítás érvénytelenítéséről… A hatóságok behívták az ügyvédet, kihallgatták, a lányai szerint alaposan meg is verték. De ez csak a győztesek első dühe volt. Újra jöttek érte. Mindenki azt kérte tőle, meneküljön, de csak a szomszéd házig jutott, mondván, nincs miért menekülnie. 1957 februárjában letartóztatták, majd az év szeptemberében első fokon kimondták rá a halálos ítéletet.
Figyelő tekintetek
Furcsa per volt, az biztos. Az államrend elleni szervezkedés, a katonai ellenállás irányítása volt a legfőbb vádpont Szobonya Zoltán ellen. A katonákat felmentették, talán éppen azért, mert ők nem emlékeztek arra, hogy lett volna leszerelés november 4. délutánján. Lehet erre nem emlékezni?!
A lányok végig tudták, mi történik, még ha a két kisebb ezt ésszel nem is foghatta föl, de érezték a bajt. Szobonya Csilla emlékszik arra a pillanatra, amikor a másodfokú ítélet után hazaérkezett az édesanyja. Csak annyit mondott a küszöbön, hogy halál, és összeesett. Szobonya Zoltán felesége maga vitte a kegyelmi kérvényt Dobi Istvánhoz Galyatetőre, mert az elnök éppen ott tartózkodott. A kérvény nagyon sokba került, a helyi állatorvos alkalmazta Szobonya Zoltán feleségét, tizenkétezer baromfit kellett beoltania, így lett meg a pénz a dokumentum benyújtásához. De hiába…
Az ügyvéd valamilyen módon üzenetet juttatott ki a családjához, mindenekelőtt a kislányaihoz. Szobonya Csilla gyanítja, csakis vécépapírra írhatta édesapja ezt a néhány sort, mert más papírhoz aligha juthatott hozzá: „Pici babáim, soha ne felejtsétek, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek, soha senkire valótlant ne mondjatok. Mindig és minden körülmények között csakis az igazat. Ezt kéri tőletek édesapa.” Csilla hét-, Emőke öt-, Tünde négyéves volt ekkor.
Szobonya Zoltán felesége a három kislánnyal Budapestre költözött, rokonokhoz. Esőköpenyek „hegesztéséből” tartotta fenn magát és a gyerekeket. Azok, akik tartoztak még Jánoshalmáról, Mélykútról vagy bárhonnan az ügyvédnek, csomagot és nemritkán pénzt is küldtek neki. A felcseperedő Szobonya lányokat először nem vették fel felsőoktatási intézményekbe. Tünde felvételi kérelmét például el sem küldte a gimnáziumi igazgatója, Emőke pedig maximális pontszámú felvételit írt a műszaki egyetemen, de „helyhiány” miatt elutasították. Hasonlóképpen járt Csilla is. Csak később juthattak el a diplomáig, ám ezzel még semmi sem fejeződött be. Mondani sem kell, figyelték őket, nyilván a rendőrség is, de a személyzetisek és a munkahelyi párttitkárok mindenképpen. Tünde férjét például az 1980-as évek közepén be akarta szervezni az állambiztonsági szolgálat. Azt ígérték neki, ha együttműködik, a felesége elvégezheti az egyetemet. Nemet mondott. Tündét máskor magasabb pozícióba akarták helyezni a mezőgazdasági minisztériumban. A személyzetis Jánoshalmára utazott, ott tájékozódott a Szobonya család, illetve Szobonya Zoltán története felől. Kádárék nem akartak felejteni.
Október 31-én itt is megalakultak az új pártok. Szobonya Zoltán volt az, aki közigazgatási vezetőként irodahelyiséget adott az MSZMP-nek is. Ő egyébként a kisgazdapárt tagja volt.
November 4-én hajnalban a jánoshalmai tüzérlaktanya parancsnoka mozgósított a szovjet támadás hírére. Összesen 180 ember jelentkezett a felhívásra, önként. Fegyvert, felszerelést is kaptak. A laktanyát 16 páncéltörő ágyú védte, a katonák úgy okoskodtak, ha tíznél kevesebb szovjet harckocsi tör rájuk, akkor felveszik a harcot. Szobonya Zoltán nem vett részt a katonai előkészületekben, de tudott róluk, s egyetértett velük. Ám minden másként alakult. A hatalmas túlerőt, valamint az egységes, országos védekezés hiányát látva, aznap délután leszereltek az önkéntesek. Nem volt vérontás. A Jánoshalmára bevonuló szovjet egység parancsnoka köszönetet mondott Szobonya Zoltánnak a nyugalom és a rend megőrzéséért.
Az elszámoltatásnál az ilyesmi persze nem számított. És ott volt Szobonya Zoltán rovott múltja, vagyis a megmentett kitelepítettek, a törvény előtt védett parasztok, kulákok sokasága, nem is beszélve a tagosítás érvénytelenítéséről… A hatóságok behívták az ügyvédet, kihallgatták, a lányai szerint alaposan meg is verték. De ez csak a győztesek első dühe volt. Újra jöttek érte. Mindenki azt kérte tőle, meneküljön, de csak a szomszéd házig jutott, mondván, nincs miért menekülnie. 1957 februárjában letartóztatták, majd az év szeptemberében első fokon kimondták rá a halálos ítéletet.
Figyelő tekintetek
Furcsa per volt, az biztos. Az államrend elleni szervezkedés, a katonai ellenállás irányítása volt a legfőbb vádpont Szobonya Zoltán ellen. A katonákat felmentették, talán éppen azért, mert ők nem emlékeztek arra, hogy lett volna leszerelés november 4. délutánján. Lehet erre nem emlékezni?!
A lányok végig tudták, mi történik, még ha a két kisebb ezt ésszel nem is foghatta föl, de érezték a bajt. Szobonya Csilla emlékszik arra a pillanatra, amikor a másodfokú ítélet után hazaérkezett az édesanyja. Csak annyit mondott a küszöbön, hogy halál, és összeesett. Szobonya Zoltán felesége maga vitte a kegyelmi kérvényt Dobi Istvánhoz Galyatetőre, mert az elnök éppen ott tartózkodott. A kérvény nagyon sokba került, a helyi állatorvos alkalmazta Szobonya Zoltán feleségét, tizenkétezer baromfit kellett beoltania, így lett meg a pénz a dokumentum benyújtásához. De hiába…
Az ügyvéd valamilyen módon üzenetet juttatott ki a családjához, mindenekelőtt a kislányaihoz. Szobonya Csilla gyanítja, csakis vécépapírra írhatta édesapja ezt a néhány sort, mert más papírhoz aligha juthatott hozzá: „Pici babáim, soha ne felejtsétek, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek, soha senkire valótlant ne mondjatok. Mindig és minden körülmények között csakis az igazat. Ezt kéri tőletek édesapa.” Csilla hét-, Emőke öt-, Tünde négyéves volt ekkor.
Szobonya Zoltán felesége a három kislánnyal Budapestre költözött, rokonokhoz. Esőköpenyek „hegesztéséből” tartotta fenn magát és a gyerekeket. Azok, akik tartoztak még Jánoshalmáról, Mélykútról vagy bárhonnan az ügyvédnek, csomagot és nemritkán pénzt is küldtek neki. A felcseperedő Szobonya lányokat először nem vették fel felsőoktatási intézményekbe. Tünde felvételi kérelmét például el sem küldte a gimnáziumi igazgatója, Emőke pedig maximális pontszámú felvételit írt a műszaki egyetemen, de „helyhiány” miatt elutasították. Hasonlóképpen járt Csilla is. Csak később juthattak el a diplomáig, ám ezzel még semmi sem fejeződött be. Mondani sem kell, figyelték őket, nyilván a rendőrség is, de a személyzetisek és a munkahelyi párttitkárok mindenképpen. Tünde férjét például az 1980-as évek közepén be akarta szervezni az állambiztonsági szolgálat. Azt ígérték neki, ha együttműködik, a felesége elvégezheti az egyetemet. Nemet mondott. Tündét máskor magasabb pozícióba akarták helyezni a mezőgazdasági minisztériumban. A személyzetis Jánoshalmára utazott, ott tájékozódott a Szobonya család, illetve Szobonya Zoltán története felől. Kádárék nem akartak felejteni.
Tiszteletet a vidék forradalmának is!
1993-ban emléktáblát avattak Szobonya Zoltán előtt tisztelegve a kecskeméti börtönben. Itt végezték ki az ügyvédet 1958. szeptember 29-én reggel fél hétkor. Azóta minden évben megemlékezést tartanak a táblánál ezen a szeptember végi napon, s ilyenkor nemcsak Szobonya Zoltán, hanem a vidék forradalma előtt is fejet hajtanak. Szobonya Csilla szerint ha a forradalom ügyéről van szó, a közvélemény elsősorban a budapestiek küzdelmére gondol, a vidéki események háttérbe szorultak. A család emlékérmet is alapított az édesapa tiszteletére, ennek idei díjazottja Szakály Sándor hadtörténész és Zinner Tibor jogtörténész volt.
1993-ban emléktáblát avattak Szobonya Zoltán előtt tisztelegve a kecskeméti börtönben. Itt végezték ki az ügyvédet 1958. szeptember 29-én reggel fél hétkor. Azóta minden évben megemlékezést tartanak a táblánál ezen a szeptember végi napon, s ilyenkor nemcsak Szobonya Zoltán, hanem a vidék forradalma előtt is fejet hajtanak. Szobonya Csilla szerint ha a forradalom ügyéről van szó, a közvélemény elsősorban a budapestiek küzdelmére gondol, a vidéki események háttérbe szorultak. A család emlékérmet is alapított az édesapa tiszteletére, ennek idei díjazottja Szakály Sándor hadtörténész és Zinner Tibor jogtörténész volt.
Sinkovics Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ha véleményed, kérdésed van, nyugodtan írj nekünk, de az Interneten élő általános szabályzat szerint kérjük, hogy kerüld az obszcén és durva kifejezések használatát.